Agykontroll

Jose Silva által kifejlesztett agykontroll egy hatékony stresszkezelő, elme- fejlesztő módszer. Nem kötődik hithez, valláshoz, világnézethez. Bárki számára könnyedén elsajátítható. A Stanfordi Egyetem kutatói szerint elménk képességeinek csupán 2%-át használjuk ki. A technikák elsajátításával, gyakorlásával  lehetővé válik,  hogy ennél lényegesen nagyobb mértékben használjuk ki lehetőségeinket, s így sikeresebben oldjunk meg problémáinkat.

Tulajdonképpen az agy úgy működik, mint egy “sofőr”, aki mindent teljesít, amit kérünk tőle.

A kérés lehet gondolat vagy  beszéd. A stressz már jelen van az óvodában, iskolában, a külön órákon, a sportban, a gyerekek életének része. Felnőttek, gyerekek egyaránt a  lazítás  hatására kiegyensúlyozottabbak és energikusak lesznek.

A racionális bal agyféltekénk, és az intuitív-kreatív jobb agyféltekénk párhuzamos használatával képesek vagyunk összefüggéseket átlátni, és hatékonyabban működni az élet számos területén.

A rossz szokások, az alvásproblémák, a feszültségből adódó fájdalmak megszüntetésével boldog életet élhetünk, melyben céljaink elérésével kiteljesedhetünk.